Ezekre figyeljetek, hogy a kreatív fotóitok a legjobban sikerüljenek

Mostanában elég sok esküvőn jártam, és mostanra összegyűlt bennem pár gondolat. Általában ezek a gondolatok mindig képválogatás és retusálás közben érkeznek. Sokszor kérdezitek, mikor legyen a kreatív fotózás, sokan félnek is tőle, mert nem szeretik a beállított képeket. Hoztam nektek pár tippet a legutóbbi szezon tapasztalatai alapján.

1. A naplemente mindent visz

Ha a “leglátványosabb” képeket szeretnétek, a kreatív fotózás idejét igazítsátok a naplementéhez! Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy ekkor a legkönnyebb fotózni. Hamar ránk sötétedhet a fotózás közben. Érdemes naplemente előtt fél órával kezdeni, és naplemente után fél órával befejezni. Detti és Joci esküvőjén például egy Duna-parti stégen fotóztunk naplementében, és egészen egyedi, ütős képeket tudtam készíteni.

  • Tervezzetek előre: Meg kell nézni, hogy az adott napon pontosan mikor megy le a nap. A vacsora szokta keresztbe húzni a fotózás lehetőségét. Érdemes kiszámolni, hogy az adott helyszínen, az esküvő napján mikor nyugszik le a nap. A forgatókönyvet érdemes úgy alakítani, hogy a leves után vagy a főétkezés után kicsivel kezdődhessen a fotózás.

  • Nem kell órákig pózolni: Elég akár egy 30 perces blokk is, de az akkor legyen ott, amikor a fények a legjobbak. Ez nagyon sokat dob az egész galérián.

  • Két részletben is lehet: Detti és Joci esküvőjén például két blokkra osztottuk a kreatívot: volt egy nagyobb rész délelőtt, és hagytunk egy kicsi időt estére, a vacsora környékére a naplementés képekre. Higgyétek el, megéri egy picit átszervezni a forgatókönyvet emiatt! Ráadásul a vacsora alatt a vendégek sem hiányolják úgy a párt, mint máskor. (Extra, hogy a tányérkocogtatásra sem kell fél percenként csókkal válaszolni, ha nem vagytok ott).

2. A külön napos kreatív fotózás: nyugalom, nyugalom

Tudom, az esküvő napján mindenki pörög, és sokszor “szorít az idő”. Anna és Zoli esküvőjén például reggel volt a kreatív fotózás a Városligetben, Budapesten. Bár a képek nagyon jól sikerültek, őszintén szólva brutál meleg volt, és abszolút fárasztó dologról van szó így, az esküvő napján. Ezzel szemben Timi és Gábor külön napon tartották a kreatív fotózást, ráadásul ősszel, ami kellemesebb volt a nyárhoz képest.

  • Miért jó ez? Nem volt semmilyen zavaró elem: se turista, se forgalom, nem kellett rohanni, nem kellett figyelni az órára.

  • Eső-para ellen: Nálam a fotózások úgy vannak biztosítva, hogy ha az esküvő napján esik, akkor garanciában, külön költség nélkül megcsináljuk egy másik alkalommal. Így senkinek nem rontja el a kedvét az időjárás, és mindenki biztonságban érezheti magát.

3. Ismerjük meg egymást: A jegyes fotózás lényege

Anna és Zoli esküvőjén sokat számított, hogy előtte volt egy jegyes fotózásunk.

  • Nem vagyok idegen: Az esküvő napján, az “éles” helyzetben már nem voltam ismeretlen számukra.

  • Felszabadultság: Ez abszolút érződik a képeken! Sokkal bátrabbak, mosolygósabbak lesztek.

  • Gyakorlásnak is tök jó: A jegyes fotózás jó alapot adott arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, és egy baráti kapcsolat alakuljon ki.

4. Hagyjatok időt magatokra!

Ha mindenképpen az esküvő napján szeretnétek a kreatív fotózást, akkor egy picit több időt kell tervezni. Ha van valamilyen csúszás, azt mindig a fotózás idejéből szokták lecsípni. De ne felejtsétek el: ezeket a képeket fogjátok nézegetni az egész közös életetekben! Szóval érdemes úgy tervezni, hogy maradjon idő az utazásra, a pihenésre, és ne legyen rohanás.

5. A helyszín kiválasztása

Végül egy technikai tipp, ami talán nem jut eszetekbe, de nekem fotósként nagyon fontos.

  • Árnyék: Ha nyári esküvőtök van, keressünk olyan helyet a kreatívnak, ami árnyékos. A tűző napon, 35-40 fokban hunyorogni nem kellemes, és lámpával sem lehet mindig korrigálni a déli napot. Olyan helyszínen gondolkodjunk, ami alkalmas arra, hogy árnyékban készüljenek el a kreatív képek (pl.: ősfás park, botanikus kert).

Összességében: legyetek lazák, tervezzetek, és ha tehetitek, válasszátok a külön napos fotózást vagy a naplementét. Ha pedig kérdésetek van a helyszínnel vagy az időzítéssel kapcsolatban, keressetek bátran, segítek összerakni a forgatókönyvet, hogy a végeredmény tényleg olyan legyen, amilyet megálmodtatok!

Ezeket is érdemes elolvasnod

Kérjetek egyéni árajánlatot és tudjátok
biztos kézben esküvőtök emlékeit

Az űrlap kitöltése után 24 órán belül felhívlak, hogy minden részletet
egyeztetni tudjunk a pontos ajánlatadáshoz. 

Ha bármi kérdésed van, keress bizalommal az alábbi elérhetőségeimen

Contact Form

Gyakran felmerülő kérdések

Milyen szolgáltatásokat tartalmaz egy esküvői fotócsomag?

Három különböző esküvői fotócsomag közül választhattok, amelyek a fotózás kezdési időpontjában térnek el egymástól – a befejezéshez viszont nincs időkorlát, így nincs éjszakai felár sem. Minden csomag tartalmazza a vendégvárás, szertartás(ok), csoportképek, vacsora, nyitótánc és tortavágás megörökítését. A kreatív fotózás, jegyes fotózás és készülődés fotózása csomagtól függően változhat. Minden képet egyedileg retusálok, a legmodernebb AI-eszközökkel támogatva, hogy minden pillanat a lehető legszebb formájában maradjon meg.

A legtöbb pár 10–12 hónappal az esküvő előtt foglal időpontot. A szezonban a naptáram jellemzően 6 hónappal előre betelik, ezért érdemes minél előbb egyeztetni. A dátumot kizárólag előleg befizetésével tudom biztosítani, de a megkeresés után rövid időre zárolom a napot, hogy legyen időd a döntésre

A foglaló mértéke a teljes díj 30%-a, amely a dátum véglegesítéséhez szükséges. A fennmaradó összeg az esküvő napján esedékes. A fizetés történhet készpénzben vagy banki átutalással – mindig azt választjuk, ami nektek a legkényelmesebb.

Egy teljes esküvőn 4–5 ezer fotó is készülhet, de ebből kb. 500 válogatott, retusált képet adok át – ez az a mennyiség, amit élvezet végignézni. Az összes kép személyesen válogatott és utómunkázott. Az átadás online galériában történik, valamint kaptok egy gravírozott pendrive-ot a nevetekkel – így a képeitek hosszú távon is biztonságban lesznek.

A teljes, retusált galéria 2 héten belül elkészül. Már az esküvő napján megkapjátok az összes csoportképet, így a vendégek még aznap letölthetik őket. Az átadás online link formájában történik, de természetesen a teljes sorozatot pendrive-on is átadom.

A legtöbb esküvőn egyedül fotózom, de nagyobb vagy több helyszínes esküvőkön javaslom a másodfotós jelenlétét. Két fotós esetén több vendégfotó, több nézőpont és több elkapott pillanat lesz. Egyes csomagjaim már tartalmazzák a másodfotós költségét is.

Őszintén? Csúszás nélkül nincs esküvő. 😊 A szolgáltatók többsége, így én is, felkészült vagyok erre. Nincs óradíj és nincs felár, ha tovább tart a nap. Minden időkeretet rugalmasan kezelünk – az első egyeztetés során személyre szabjuk a fotózási időt, hiszen minden esküvő egyedi.

A kreatív fotózás esetén mindig biztosítok esőnapot, így rossz idő esetén díjmentesen új időpontot egyeztetünk. Az esküvő napján pedig alkalmazkodunk a körülményekhez – akár beltéren, akár esernyővel, az esős képeknek is megvan a varázsuk. A kreatív fotózást mindig helyszínspecifikusan tervezzük meg, hogy a ruha, a fények és a háttér is ideális legyen.

A szerződés rögzíti, hogy a képek portfólió célú felhasználásra kerülhetnek, az ifjú pár beleegyezésével. Ha nem szeretnétek, hogy a képeitek nyilvánosan megjelenjenek, ez rugalmasan kezelhető, és minden esetben külön egyeztetés tárgya. A szerződésben külön oldal foglalkozik a szerzői jogokkal és adatvédelemmel.

Igen, Budapestről indulok, és az egész országban kiszállási díj nélkül vállalok fotózást. Szívesen megyek külföldi esküvőkre is – minden új helyszín inspirációt ad. Akár többnapos esküvőt is vállalok, ha a program és a helyszín úgy kívánja.

Milyen szolgáltatásokat tartalmaz egy esküvői fotócsomag?

Három különböző esküvői fotócsomag közül választhattok, amelyek a fotózás kezdési időpontjában térnek el egymástól – a befejezéshez viszont nincs időkorlát, így nincs éjszakai felár sem. Minden csomag tartalmazza a vendégvárás, szertartás(ok), csoportképek, vacsora, nyitótánc és tortavágás megörökítését. A kreatív fotózás, jegyes fotózás és készülődés fotózása csomagtól függően változhat. Minden képet egyedileg retusálok, a legmodernebb AI-eszközökkel támogatva, hogy minden pillanat a lehető legszebb formájában maradjon meg.

A legtöbb pár 10–12 hónappal az esküvő előtt foglal időpontot. A szezonban a naptáram jellemzően 6 hónappal előre betelik, ezért érdemes minél előbb egyeztetni. A dátumot kizárólag előleg befizetésével tudom biztosítani, de a megkeresés után rövid időre zárolom a napot, hogy legyen időd a döntésre